Az Asztóriánál az aluljárón keresztül a metróhoz igyekezve ijedten konstatáltam, hogy nem találom a bérletem.  Egy pillanatra megálltam turkálni a táskámban, gondoltam, gyorsan meglesz, és már mehetek is tovább. Sajnos a női táskák természetéből fakad, (meg mindenféle rendetlen emberek táskájának a természetéből is, ha már itt tartunk), hogy képtelenség megtalálni benne azt az egy dolgot, amit éppen keresünk. 
Épp bőszen kutattam a kiborult sminkcuccok, összegyűrt metropolok és összegabalyodott fülhallgatók tengerében, mikor egy idős néni jött oda hozzám, pénzt kérni, mi másért. Udvariasan nemet mondtam. Elkezdett magyarázkodni, hogy neki így kell meg úgy kell, mire azt válaszoltam, én igazán szívesen adnék neki egy kis aprót, ha lenne nálam, általában szokott is, de most sajnos csak a kártyám van, arról meg nem tudok aprót levenni. Amikor erre felvetette, hogy akkor már akár be is ugorhatnék a TESCO-ba venni neki egy kis élelmet, könyékig továbbra is a táskámba merülve, ezen a ponton már kicsit ingerülten mondtam a néninek, hogy sajnálom, de nem, viszontlátásra.
Még utánam kiabált egy "A jó isten áldjon meg!"-et, és igazán szeretném azt gondolni, hogy attól még úgy értette, hogy éljek hosszú és boldog életet, és sok egészséges csemetét hozzak a világra, de attól félek, hogy nem.
Viszont most már igazán sietős volt a dolgom, a bérletem még sehol, de gyorsan a mozgólépcső felé orientálódtam, hogy amint meglesz a bérlet, előkaphassam, és lesiethessek a metróhoz.

Hanem ekkor jött a terhes nő.

A terhes nővel volt dolgom már korábban is. Ahogy odajött hozzám az aluljáróban, először nem ismertem fel, huszonévesnek kinéző cigánylány, tömzsi alkat, széldzseki volt rajta.

Kis aprót kért. Mondtam, hogy sajnos most nem fogok adni, közben megtaláltam a bérletem, siettem volna tovább, mikor kibújt a szög a zsákból.
"Te nem segítenél egy terhes nőnek?!"Annyira, de annyira szemrehányóan kérdezte, hogy egyből beugrott.
- Jaaaj, hát mi már találkoztunk, milyen különös, hogy már akkor is terhes voltál!, örültem meg neki.

Nem gonoszkodni akartam, de már akkor sem adtam neki pénzt, és  veszekedtünk is néhány percet a buszmegállóban, nem szeretek antipatikus embereknek pénzt adni, na. Viszont némi lelkifurdallásom azért volt az eset után, hogy igaz, hogy rém rosszindulatú a nő, és félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy sajnálom a kéregetőktől azt az 50-100 forintot, de ez nem ugyanaz, mint a bácsi, aki fedélnélküllt árul, nem ugyanaz, mint a vak férfi, aki műanyagpohárral a lába előtt énekel, és nem ugyan az, mint remegő kezű néni, aki dióbelet árul.

A terhes nő az a kategória, aki azt gondolja, hogy rohadj meg, de rohadjon meg még az anyád is, hogy ott ülsz a sok pénzeden, és tőle sajnálod, amikor neki nincs.  És igazán nem tudom, de tényleg, elképzelni se, hogy milyen élete van, és a legkevésbé sem áll szándékomban olyan elvakult ostobaságokat mondani, hogy ménemtanul, ha állást akar, abbó lenne pénze. Tényleg, nem tudom, miért van ott, ahol van, de az biztos, hogy korábban megfordult a fejemben, hogy nehéz terhesen az utcán, én meg nem vagyok valami jófej, hogy azért nem segítettem neki, mert nem volt szimpatikus. Megfordul az ember fejében az ilyesmi.
- Ja, hát azóta már megszültem, most megint..., vágta ki magát.
Kis fejszámolás, és egészen biztos lettem benne, hogy mivel akkor nem volt pocakja, teljesen kizárt, hogy azóta megszült, és újra megterhesedett volna. 
- Jó, akkor ne hidd el, vágta még hozzám sértődötten.

Végül ennyiben maradtunk.