Lassan már négy hónapja dolgozom az Ázsia Centerben, egyszerű diákmunka, elektromos kisautókra ültetek fel gyerekeket, és figyelek, hogy ne menjenek egymásnak.

Ez alatt az idő alatt számtalan fura dologgal találkoztam, ezért gondoltam, a mindenféle Ázsia Centeres urbánus legendák után hátha üdítőleg hat néhány megbízható forrásból származó történetet hallani.

Kezdjük a legkézenfekvőbb kérdésekkel.

Nem, nem próbálták meg ellopni a szerveimet (lásd: http://www.urbanlegends.hu/2011/03/ujra-az-azsia-center-a-targya-az-emberrablos-remisztgetesnek), nem hiszem, hogy igazából csinálnának errefelé ilyet. Azok az eladók, akikkel én eddig találkoztam, mind nagyon kedvesek voltak, van, aki rám is bízza a boltját, ha pisilni megy.

Viszont az igaz, hogy nem adnak nyugtát. Nagyjából soha. 

Az Ázsia Center elég nagy. Két épülete van, a Keleti és a Nyugati; ha szemből nézzük, a hetes végállomásától, a jobb és bal; vagy, ahogy a biztonságiak hívják, a fiú és a lány épület. (Fiú= keleti, a felkelő nap energiája a férfienergia)

Rengeteg üzlet van egymás mellett, ruhából-cipőből többnyire ugyanaz a kínálat, de van elektronikai cikkeket árusító rágcsa meg alkohol és vegyi áru bolt is.

Az üzletek minden nap reggel 10-től este 7-ig tartanak nyitva, de a munkaidő, ahogy én látom, eléggé rugalmasan kezelendő, ha nem nagyon vannak az épületben, sokkal hamarabb is bezárhatnak a boltok.

Jópofa dolog, hogy egy csomó üzlettulajdonosnak illetve eladónak lehet látni itt a gyerekeit össze-vissza szaladgálni, kínai és vietnámi kisfiúk többnyire. Mindig rosszalkodnak valamit, néha elmegyek egy kávéért, és mire visszajövök, összeszedték az összes bóját a kisautópályán, aztán elbújtak valahova, vagy éppen vigyorogva várnak, hogy mit szólok majd. Az egyik kisfiúnak mindenféle vicces ruhája van, legutóbb tűzoltónak öltözve láttam, sokszínű műanyag sípokkal a kezében.

A biztonsági szolgálat tagjai egytől egyig borzasztó kedvesek. Szomorú, hogy ez így meglep, rossz tapasztalatok, nyilván, de teljesen sokkol.

Van egy idősebb férfi, aki mindig jön beszélgetni, megkérdezi, mi a helyzet, hogy vagyok, mosolyog is hozzá. Egyszer elmondta, hogy 500 forintos órabérben van itt, van, hogy 12 órát is.
 Általában csak fel-le sétálnak. Van egy fiatalabb, barna hajú, aki egyszer megdicsérte a ruhámat, meg egy magas kopasz, illetve a fő-biztonságiőr, aki nagyon kedves, ő vette fel a jegyzőkönyvet, amikor egy maffiózó banda-szerű társaság megrövidített egy örtezressel, és teljesen lestrapálta a berendezést.

Tehát a biztonsági őrök nagyon kedvesek. Lehetne mondani, hogy persze, hogy velem azok, mert én itt dolgozom, de nem csak velem. Egy alkalommal, amikor hívnom kellett őket, mert néhány srác rongálta a berendezést, és nem voltak hajlandók csak azért abbahagyni, mert én itt rikácsolok, őket is teljesen korrektül tessékelték ki. De tényleg, semmi anyázás, semmi fölényeskedés.

Egy másik alkalommal pedig, mikor egy szemfüles apuka ellopta a telefonomat, hazafele menet megkérdeztem a biztonságiakat, nem találtak-e véletlenül egy telefont. Persze egészen biztos voltam benne, hogy nem csak úgy elveszett, mert mikor rácsörögtem a munkahelyi telefonról, már ki volt kapcsolva, azért reménykedtem is egy kicsit. Az ezt követő néhány napban nem jöttem dolgozni, viszont amikor legközelebb találkoztunk (hangsúlyozom, ez sok nappal később volt), a biztonsági őrök közül kettő feljött az emeletre, ahol dolgozom, hogy sajnálattal közöljék velem, hogy az épületben sehol nem találták meg a telefonomat, sem a sim kártyáját, még a kukákban sem! Említettem már, hogy ez napokkal később volt, én pedig nagyjából így kérdeztem meg, hogy „Nem találtatok egy telefont véletlen? Nem? Köszi, mindegy, amúgy is ellopták sajnos, viszlát.”?!
 

Ami viszont a legérdekesebb az Ázsia Centerben, az a vásárlóközönség. Na, nekem ők egy valódi rejtély.  
Mi motiválhat bárkit arra, hogy itt töltse a hétvégéjét? Merthogy nem kevés ilyet látok. Látom szombat délelőtt, látom estefelé is, egész családok korzóznak órák hosszat a folyosókon. És vasárnap megint. 
 Pedig ez egy igazán nem jó hangulatú hely. Lehetne azzal érvelni, hogy olcsó. De még csak az se igazán. A ruhák sokkal többe kerülnek, mint amennyit érnek, cipőből van mindig 2-3 ezer forintért, de azok igazán úgy is néznek ki. Nincs annyi belelátásom a ruhaiparba, hogy azt tudjam mondani, hogy ezek a ruhák sokkal silányabbak, mint amit megvesz az ember a Westendben vagy akárhol. Fogalmam sincs. De hogy ezerszer gagyibban néznek ki, az fix. És vagy drágábbak, de nagyjából soha nem olcsóbbak, mint egy Bershkában vagy egy H&M-ben. A Milka csoki és az öblítő mondjuk tényleg olcsóbb, mint máshol.

Borzasztó sok prosztó, undok és ostoba ember jár ide. Az előbb éppen a szemem láttára förmedt rá a feleségére egy nagyon hájas és szőrös ember, hogy ha nem ad neki pénzt, hogy a gyerek mehessen a kisautóval, akkor szájbaveri.
Ez a mókás, még csak nem is kell múltheti példáért turkálnom az emlékezetemben. Itt történik az orrom előtt.

De láttam már olyat is, aki pofon vágta a gyerekét, mert hisztizett, hogy autózni akar, és olyat is, aki azt kiabálta a szaladgáló kislányának, hogy „Gyere vissza, Mari Csui, mert elvisznek a magyarok!”

   Szóval van valami nagyon különös az egészben. Nem mondhatni, hogy ide a szegényebb rétegek járnak, mert itt minden olcsó. Nem mondhatni, mert nagyon sok minden nem olcsó, és nem mondhatni, mert nagyon sok mindenki nem szegény. Például azok a családok, ahol egyszerre négy gyerek jön, mindegyik megy 2-3 kört a kisautókkal (500 és 700 ft között vagy egy menet), az apuka fizetéskor nagyjából kétszázezer forintnak megfelelő készpénz közül válogat ki mindenféle logika nélkül teljesen különböző nagyságú címleteket, távozáskor pedig itt hagynak annyi borravalót szana-szét a pulton, amennyiből mehetnének még néhány kört.

És az amúgy is érthetetlen helyzetbe további kavarodást hoz az, ahogyan az Ázsia Center reklámozza magát.
 Nem egészen értem, hogy milyen rétegeket próbál elérni a marketing-stratégiájával. Február közepétől például kutyákat is be lehet hozni, a főbejáratoknál itatótálak vannak elhelyezve nekik. Ez szerintem egy nagyon szimpatikus ötlet, de úgy képzelem, hogy egy belvárosi alternatív-hipszter kávézó-könyvtár látogatóinak körében sokkal lelkesebb lenne a fogadtatása. Nem beszélve arról, hogy eddig összesen egy darab kutyát láttam itt február óta.  
Aztán ott van az állatsimogató napok a híres tévésztár Csülökmalaccal, és további sertésekkel és kecskékkel, akiket össze lehet taperolni.
Ami szintén egy igazán aranyos dolog, és lehet, hogy velem van a baj, vagy hogy egyszerűen túl sok időt töltök az Ázsia Centerben, de valahogy arra emlékeztet engem ez mind, mintha azt akarnák mondani, hogy

„Igen, lehet, hogy minden drága és ócska itt, de nézd, Csülökmalac! A kutyádat is elhozhatod megnézni, van neki itatótál kihelyezve! MÉG VASÁRNAP IS!